Százharminc haiku

4 350 Ft

„Szemére Anyám
az égből lehúzta rég
múlás függönyét.”

Kategória:

Leírás

Az ember eredendően gyanakvó lény. Erre manapság meg is van minden oka, hiszen korunkban bárki egy pillanat alatt (és egy pillanatra) azonnal és rendkívüli jelentőséghez juthat. Tudniillik azok jóvoltából, akiknek ez üzletet jelent. Tehetség, sztárság, rendkívüliség – csak úgy röpködnek a túlzó kifejezések, s mire felfognánk kiről van szó, már újabb arcok villognak a képernyőn, újabb nevek jelennek meg a címlapokon. S ha most én is csatlakoznék a divathoz s elkezdeném magasztalni a költőt, az olvasó bizonyára ilyen kétkedő lenne e kötet szerzőjével szemben is. Érthető, mostanában nemigen olvashatott Lukács Gergely Sándor verseket. Én viszont tanúsíthatom, hogy két évtizeddel ezelőtt a reveláció erejével jelent meg verseivel a magyar folyóiratokban. S pár év multán el is tűnt, de önként vonult vissza. Pedig lírájának lényege szokatlan, ha nem is egyedülálló: a természetszemlélete volt az újdonság. Tisztaság, lehalkult, visszafogott érzelmek, az eredendő természeti élmény megfogalmazása jellemezte. S valami magával hozott sors-érzékenység, főleg a kiszolgáltatottak, a kisemmizettek iránt, akikből mindig volt s mindig lesz bőven ebben az országban. Minden költőtől elvárható ilyen érzékenység, de hát ma ez sem divatos lírai attitűd. Lukács Gergely Sándor nem akart hamleti erőpróbát magára vállalni, a kizökkent időt a helyére tenni, noha mindig a lehetetlent próbálta nem-költőként is: a természet rendjét és igazságát megtartani. Olykor sikerült neki, olykor nem. Olykor nyertes volt, olykor vesztes. Aztán azt hittem, örökre szem elől vesztettem. Pedig csak a horatiusi kötelező némaság… És a nagy visszatérés most a haikuval, amelynek egyre több alkotó és olvasó híve van az ezredvégi-ezrednyitányi Magyarországon. Siettem is leközölni belőle egy sorozatot a Palócföldben, hogy tudassam egykori olvasóival, a költő visszatért. És most mindazokkal is, akik hisznek még a versekben, az érzelmekben,
a felelősségben, a lehetetlen megoldásában.
És hogy miért ez az újra jelentkezés? Mert Lukács Gergely Sándor most már tudja, amit Radnóti Miklós Naplójában így fogalmazott meg: „A vers úgy alakul ki, mint a vízcsepp.
Összegyűl a víz, formálódik, nyúlik, majd leszakad
s tökéletes csöppé alakul hulltában.”

Praznovszky Mihály

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Százharminc haiku” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük