Leírás
„Lassan eltelik tíz esztendő azóta, amióta a költő utolsó verseskötete megjelent. Számomra mindig is ez az alkotói gesztus volt a rokonszenves: a költészet nem mennyiségi termelés.
A költő sorra vesz mindent, ami számára fontos volt. Vagyis a létezés egészét. Mindezt beleszorítva a haiku mágikus szabályaiba. Így válik ez a szívet szorító költészet mesterségbeli bravúrrá is. Hiszen tizenhét szótag áll rendelkezésére, hogy elmondja: vissza kell néznem önmagamra, hogy lássam magam előre.
S ebből az időbeli, térbeli szembesülésből lépnek elő a köddé vált emlékek a tájról, a szülőföldről, a gyermekkorról. Ebbe a képbe belefér a biztonsággá szilárdult szerelem s benne van maga a nemzet amely nem politika, hanem a lét kerete Lukács Gergely Sándornak. A haza, amely nem jelszó, hanem eredendő érzelem. S mindenekelőtt szól az apáról és az anyáról, a testvérről, akik a föld alatt és a föld felett már eggyé váltak az örökkévalósággal, az emlékkel, az idővel. Mert ebben a kötetben minden haiku az időről szól.”
Praznovszky Mihály
Értékelések
Még nincsenek értékelések.