Lukács Gergely Sándor
Sok 100 Haiku szerzője
Életutam
Lukács Gergely Sándor – egy jász életútja
1943-ban születtem Jászárokszálláson, ahol Gergely Sándor néven írtak be a halandók anyakönyvébe. A Lukács előnevet könyveim, publicisztikáim, és verseim szerzőjeként használom áldott emlékű édesanyám Lukács Jusztina iránti, el nem múló szeretetem jeléül. Apai ágon Jászágói tanyás gazdák, anyai ágon gazdák és iparosok voltak az elődeim.
A gazdaősöktől a föld, az élet és az ég szeretetét, az iparosoktól az emberi alkotóképesség megbecsülését hordozom a szándékaimban, és törekszem kifejezni tetteimben.
--Folytatás--
Családomról.
Lukács Jusztina (1920-1993), áldott emlékű Anyám: aggódó szív és kozmikus léptékű szeretet.
Gergely Béla (1921-2005), áldott emlékű Apám: bölcs humor, mértéktartás és mérce.
Béla (1944-2000) és Zoltán (1950- ) testvérem: biztos irány a térben, fogódzó az időben. Béla az égi fényességből figyeli már utunkat.
Feleségem Kovács Margit (Babika) tanárnő: férfikorom értelme, célja és üdve.
Közgazdász Sándor fiúnk és ügyvéd Krisztina lányunk: cinkos összekacsintás a múlás hatalma ellen.
Négy unokánk – Gergely Bianka, Olivér, Rebeka, valamint Kocsy Barnabás: a remény hajtásai a XXI. századnak.
A jász közösségi hagyomány
Ahogy sodor az idő, úgy értem meg egyre inkább, mit jelent a jász függetlenség, a jász közösségi hagyomány, az a sajátos jász demokrácia, ami szülőhelyem társadalmát oly hosszú ideig jellemezte. Egyre inkább értem mit jelent az, hogy jász elődeimnek nem kellett levett kalappal, földre sújtott tekintettel instanciázniuk a földesúr előtt. Mit jelent az, hogy a redemtio során az egész jász közösség vállalta az áldozatot, hogy megváltsa szabadságát. Az én jász népem büszke nép. Büszke a múltjára, büszke dolgos és szorgalmas jelenére és tudja azt is, hogy jobb jövőjének is ő a legjobb kovácsa. Az én jász népem a szorgalom és a rendszeretet népe is, mert tudja azt, hogy csak ezek birtokában van módja megtartani emberi méltósága kincsét. Az én jász népem az áhítat népe is, mert olyan odaadással és olyan átéléssel imádja Istenét, ahogyan azt ma már sajnos csak kevesen teszik.
Tudom, az idő csak a pontosan működő, remeket alkotó mívességet kíméli meg. Ez is elenyészik, de annak előtte másokat megtermékenyítve örökíti lényegét.
Svédországban
A sors kegyéből és Édesanyám szervező leleménye folytán eszmélő gyerekkorom két legszebb évét – szüleimmel együtt – Svédországban tölthettem. Ott a nyomasztó hazai háború utáni ínségből szabadságba és jólétbe jutottunk, és azóta a zsigereimben él: jólét nem létezhet szabadság nélkül. Világszemléletemet és magatartásomat ezek az évek és ezek az eszmék határozták meg, mintegy igazolva a latin bölcsességet miszerint: az ember jelleme hat éves korára kialakul, később már csak deformálódhat.
Nem értettük, hogy miután beválogatták a családunkat a kevés szerencsés kiutazó közé, miért vették fel láb és testméreteinket. Ám, amikor Mönsterosba megérkeztünk mindez értelmet nyert, mert az a kellemes meglepetés ért minket, hogy olyan lakást kaptunk, amelyben annyi szoba volt, ahány gyermek és a szekrényekben mindenkinek oda volt készítve 5-5 váltás fehérnemű és 3-3 öltözet téli ruha, téli lábbeli, valamint 3-3 öltözet nyári ruha, nyári cipőkkel. Természetesen minden lábbeli és minden ruha kinek-kinek a méretére szabva várt bennünket.
Noha mindössze négy éves voltam, amikor Svédországba utaztunkban vonatunk egy őszi éjjelen áthaladt a németek által a föld színéig tönkre bombázott Varsón; mégis élesen él bennem a kép: a rengeteg, gyéren megvilágított rom között csupán egyetlen ép épület volt és csak ebből szűrődött ki halovány villanyfény. Ez volt a bakterház.
Svédország volt a világon az első, ahol a szociáldemokrata párt tartós ideig képes volt a hatalmat szabad választásokon megszerezni és gyakorolni, olyannyira, hogy 1932-től 2006.-g mindössze két parlamenti ciklus volt, amelyben nem ők voltak kormányon. Ez meglátszott abban is, ahogyan a munkavállalókkal törődtek. Édesapám a tehenészetben dolgozott, de ha lejárt a nyolc órás munkaideje, akkor azt sem volt köteles megcsinálni, hogy az éppen ellés közben lévő tehénnél a folyamatot végig levezesse. Persze Édesapám sohasem hagyta ott ilyenkor a munkahelyét, mert működött benne a jász kötelességtudat és az állatok iránti tisztelet. De a szakszervezetnek arra is volt gondja, hogy hetente érdeklődjön: nem szenvedünk-e valamiben hiányt, nincs-e szükségünk újabb ruhákra.
Azt is megtanultam a svédektől, hogy az állatoknak okozott fájdalom mekkora bűn. Történt egyszer, hogy édesapámmal és öcsémmel elbicikliztünk a szomszéd faluba pörköltnek valót, vagyis a tojás termelésben kiszolgált tyúkokat venni. Annak (magyar) rendje módja szerint összekötöttük a tyúkok lábait és elhelyeztük őket a bicikli csomagtartóján. Visszafelé jövet bementünk egy boltba vásárolni néhány dolgot. Mire kijöttünk azt láttuk, hogy egy rendőr kezében vannak a tyúkjaink és felháborodott emberekből verbuválódott kisebb tömeg veszi körül a rendőrt. A nyelvi nehézségek ellenére megértettük, hogy főbenjáró bűnt követtünk el a tyúkok ellen akkor, amikor összekötöztük a lábukat. A rendőr nagy nehezen elállt attól, hogy jól megbüntessen minket és arra kötelezett bennünket, hogy a tyúkokat az egyik helyi lakos által nagylelkűen nekünk adott kilyuggatott oldalú karton dobozban szállítsuk haza.
Azt is megtapasztaltuk, hogy mit jelent a szabadság és demokrácia által lehetővé tett anyagi biztonság, ugyanis az volt a szokás, hogy a tanyák/farmok tehenészeteiben termelt tejet húsz literes kannákban egy kisebb pódiumra kitették az országút mellé. A kannán, ha nem volt tele, akkor egy cédulára felírta a gazda, azt, hogy hány liter van a kannában. Napközben jött a tejbegyűjtő autó és a tejet beöntötte a tartályába, ezután kiszámolta a tejért járó pénzt és egy kis zacskóban a tejes kannára rögzítette, hogy a szél el ne vigye. A gazda csak akkor vette magához a pénzt, amikor a következő tejszállítmányt hozta ki az országút mellé. Három dologban mindenki biztos lehetett: a gazda nem ír több tejet a cédulára, mint amennyi a kannában van. A tejbegyűjtő autó sofőrje nem számol ki egy őrével sem kevesebbet annál, mint amennyi jár. De afelől is biztos lehetett mindenki, hogy a kiszámolt pénzt egyetlen arra járó sem fogja megdézsmálni.
Egy nyárvégi délutánon arra lettem figyelmes, hogy az országút mellet lévő családi ház kerítéséhez egy idősebb, idegen úr odatámasztja a kerékpárját, majd felszáll az éppen beérkező buszra. Mint utóbb kiderült az illető középiskolai tanár volt, aki megunta a bicikli túrát ás busszal hazautazott az alig 300 kilométerre lévő Stockholmba. Mindezt akkor tudtuk meg, amikor a következő nyáron szintén busszal visszajött a kerékpárjáért, amely kissé viharvert állapotban ugyan, de ugyanott volt, ahol egy éve hagyta.
Szüleim nem tervezték, hogy Svédországból visszaköltöznek Magyarországra, hiszen 1949 év végén már minden kétséget kizáróan kimutatta a foga fehérjét a szovjet fegyverekre támaszkodó kommunista diktatúra. Ráadásul a demokratikus magyar kormány által kinevezett kisgazda párti svéd nagykövet minden kint élő családnak levelet küldött, amelyben felhívta a figyelmünket arra, hogy mivel egy kapitalista országban éltünk két éven át a kommunista hatalom szemében otthon mindannyian gyanúsak leszünk. Azt is közölte, hogy ő és családja sem tér vissza a kommunisták uralta Magyarországra. Különösen édesanyámat aggasztotta a rosszra fordult hazai helyzet, hiszen a szociáldemokrata nagyapám által rendesen be volt oltva mindenfajta diktatúra utálatával. Igen ám, de elkövették a szüleim azt a hibát, hogy a hazautazást tervező testvérét Lukács Ferenc nagybátyámat és a feleségét Ilonka nénit meglátogattuk egy hónappal azok haza indulása előtt. Ekkor édesanyámra olyan honvágy és szülő hiány okozta fájdalom tört rá, hogy mégis haza kellett jönnünk. Hazafelé utaztunkban a hajón körbejártam és a hat éves gyermek öntudatával közöltem mindenkivel, hogy Sztálin durák, vagyis hülye. Volt is emiatt nagy ijedtség a szüleimben.
Különösen akkor háborodtak fel a szüleim, amikor az egyik hazatérő árokszállási leszállt a vonatról Budapesten, bement a Kossuth rádióba és egy fél órán át szidta a svéd kapitalistákat. Elmondta, hogy milyen súlyosan kizsákmányolták ezek a szegény, védtelen magyarokat. Ezen az eseten kívül soha nem kellett szégyellnem magam jász voltom miatt, de ekkor mindannyian megtapasztaltuk azt, hogy mire képes az emberi aljasság. Az már senkit sem vigasztalt, hogy az illető később is folytatta az alkoholisták kiüresült életét és viszonylag korai halálát is ez okozta.
Egyébként beigazolódtak a nagykövet félelmei. Ugyanis hazajövetelünk után néhány héttel az Béla öcsémmel mentünk a nagyanyámékhoz. A város központon keresztül vezetett az utunk, amikor szembejött velünk az egyik véres szájú kommunista, aki később a párt bizalmából egészen az iskola igazgatóságig vitte, noha képzettsége nem volt meg ehhez. Nos ez az ember teljesen kivetkezve emberi mivoltából elkezdett velünk üvöltözni azt ordítozván, hogy mit keres ez a két svédországi kapitalista fattyú az ő városában. Majd nyomatékul lekevert mindkettőnknek egy-egy pofont. A későbbiekben a szüleim előmenetelére is súlyos árnyékot vetett az, hogy mi voltunk a svédesek.
Amikor elsős voltam a Dobó úti Általános Iskolában, akkor történt, hogy noha a hatalom minden eszközzel tiltotta a hittant, azt mégis kénytelen volt engedélyezni, hogy a templomban részt vehessenek egyesek hittan oktatáson. Igen ám, de ehhez mindkét szülő saját kezűleg megírt és aláírt nyilatkozatára volt szükség, amelyet az iskola igazgatójának kellett beadni. Apám akkoriban Budapesten dolgozott és csak havonta egyszer járt haza. A nyilatkozat leadási határidő szoros volt, hát Édesanyám aláírta, vagyis alá hamisította Apu nevét. A nyilatkozat átvétele után az iskolai párttitkár minden szülőt behívatott és megpróbálta lebeszélni őket a hittanról. Ekkor derült ki, hogy Apu nincs itthon. Édesanyám kétségbe esése határtalan volt, mert tudta, hogy ennél sokkal kisebb szabály szegésért is lehet 5-10 év börtönt kapni. A félelemtől már az ájulás kerülgette, amikor szerencsénkre belépett az iskolaigazgató és azzal mentett meg bennünket, hogy azt mondta: Gergely Béla az ő irodájában írta alá a nyilatkozatot. A párttitkár arcán látszott, hogy nem hiszi el a történetet, de mivel az igazgató is népi káder volt, hát nem firtatta a dolgot tovább. Amíg élek hálás leszek Édesanyámnak azért, hogy a legfogékonyabb korban válhattam hívővé.
1956
Tizenhárom éves voltam a forradalom idején. Arra emlékszem, hogy az egyik este a városközpont felől nagy tömeg skandálása hallatszott:- Munkát, kenyeret, Rákosinak kötelet! Munkát, kenyeret, Rákosinak kötelet! Munkát, kenyeret, Rákosinak kötelet!
Ez az esemény komoly izgalmat váltott ki bennem, de – szerencsére- hiába kérleltem a szüleimet, hogy engedjenek el megnézni mi történik.
Csak november 4. után tudtam meg, hogy a tüntetés egyik szervezője a Svédországot velünk együtt megjárt nagybátyám, Lukács Ferenc volt. Ő volt az is, aki megvédte a párttitkárt a tömeg bosszújától, mondván, hogy a demokratikus bíróságra kell bízni az igazságszolgáltatást. Persze azt is mondta a tömegnek, hogy mi ne legyünk olyan aljasok a kommunistákkal szemben, mint amilyenek ők voltak a néppel szemben.
A párttitkárt mentő akció mit se számított november 4. után. Lukács nagybátyámat géppisztolyos pufajkások vitték el az egyik éjjel- miközben agyba-főbe verték- a jászberényi járási rendőr kapitányságra, ahol az udvaron a fal elé térdepeltették az elfogottakat és aki moccanni mert azt puskatussal ütlegelték. Húsz órán át kellett így térdelni étlen-szomjan. Aki kidőlt azt fellocsolták. Mit se számított az, hogy az éjszakai hőmérséklet már nulla fok alatt volt. Az se számított, hogy a lefogottak között nők is voltak, köztük egy árokszállási tanítónő is.
Ezt követően félig agyonverték Feri bátyámat, a veséjét lerugdosták, majd minden bírósági procedúra nélkül internálták. A forradalmi napokban kivívott és megtapasztalt szabadságért a verésen és megalázáson túl élete végéig való háttérbe szorítással, mellőzéssel kellett megfizetnie.
Életutamról
Agrár szakmai pályámat a Táncsics Termelőszövetkezet ösztöndíjasaként kezdtem meg szülővárosomban, azonban, mint utóbb megtudtam a jászberényi Barátok templomában kötött egyházi esküvő miatt a párt utasítására nem kaphattunk szolgálati lakást Jászárokszálláson, noha a feleségem Kovács Margit is itt tanított matematikát és kémiát a Dobó úti általános iskolában. Az sem lágyította meg a párt szívét, hogy hamarosan megérkezett Sándor fiúnk, és már hárman szorongtunk a szüleim lakásában. El kellet hát pályáznom, noha az volt a vágyam, hogy azt a közösséget szolgáljam, amelyből véttettem.
A dél nógrádi község Kálló szövetkezete fogadott el főagronómusának. Ezt azzal háláltam meg, hogy a szövetkezet hívő katolikus, volt sikeres gazda elnökével boldogult emlékű Dóra Jánossal, a szorgos tagággal két év alatt kiváló szövetkezetté tettük a közösséget. Ezt 50 hektár bogyós gyümölcs telepítésével, a növénytermesztés és az állattenyésztés hozamainak alapos növelésével, valamint a fuvarozás felfuttatásával értük el.
Sorsom úgy alakult, hogy ötöd évszázadnyi időn át szolgáltam Palócországban, Nógrád vármegyében, előbb főagronómusként, majd 18 éven át szövetkezeti elnökként.
A szanált, veszteséges, alig 300 embert foglalkoztató karancslapujtői Karancs termelőszövetkezetből 18 év alatt 1600 embernek munkát és rendes megélhetést adó, sikeres nagy szövetkezetet alkottunk meg a tagokkal és vezető munkatársainkkal. Mivel a szövetkezet határát leginkább Mikszáth szavaival lehetett jellemezni: szép a szemnek, de nehéz az ökörnek, ezért főként ipari és szolgáltatási tevékenységből teremtettük meg a bevételt és a jövedelmet. Új tevékenységekkel bővítettük a profilt, amelynek révén a megye egyik legterméketlenebb talajú, ráadásul dimbes-dombos határú szövetkezetének bevételét megtízszereztük. A termelés szerkezetét a kedvezőtlen termőhelyi adottságokhoz igazítottuk. Ez azt jelentette, hogy 260 hektár ribizlit és málnát telepítettünk, amelyet részesben műveltünk. Kialakítottuk a húsmarha ágazatot, magas- és mélyépítő ipari ágazatot szerveztünk, munkavédelmi kesztyű gyártást honosítottunk meg, mi palackoztuk a hazai sör negyedét; a saját kőbányára alapozott szállítást, rakodást, útépítést vállaltunk, saját akácfára alapozott fafeldolgozó üzemet hoztunk létre. Ötleteim alapján kidolgoztuk a Karancs Érdekeltségi Rendszert (KÉR), amelyet 171 cég vett meg. A KÉR rendszer lényege a nyereség központok szervezése, működtetése, értékelésének rendszere, az önálló ágazati gazdálkodás feltételeinek és egyéni felelősségi viszonyainak kialakítása volt.
Erdőmérnök munkatársaimmal mi műveltük a hazai erdők egy ezrelékét. Megterveztem és irányítottam az egyik első hazai energiaerdő kísérleti rendszert, amely alapul szolgált ahhoz, hogy ebben a témában 1988-ban megvédtem kandidátusi értekezésemet a Magyar Tudományos Akadémián.
Szövetkezetünkben még azt a történelmi hátrányt is sikerült kissé ledolgozni, hogy mindig a fővárosnak szolgál az egész Magyarország. Nos a mi szövetkezetünknek Budapesten is volt ponyva készítő, munkavédelmi kesztyű gyártó és építőipari ágazata, amelyek eredményesen működtek és nyereségük egy részével a mi palóc népünket gazdagították.
Hogyan értük el mindezt?
Úgy, hogy először is minden telepen rendet tettünk, nemcsak a termelésben, de a környezetben is. Ez azt jelentette, hogy a vezetőknek prémium feltétellé tettük a környezeti rendet. A szövetkezet elnökségével rendszeresen végig látogattuk a telepeket, beleértve az öltözőket és WC-ket is. Pár év szívós munkája kellett hozzá, hogy elmondhassuk: a mi szarvasmarha telepi, vagy faipari üzemi WC-nk legalább olyan tiszta, mint az otthoni.
Támogattuk községeink páva köreit és minden szövetkezeti rendezvényünkön ők szerepeltek, ahelyett, hogy a közösség pénzén fővárosi művészeknek fizettünk volna.
A helyi hagyomány bemutatására és ápolására palóc tájházat rendeztünk be muzeológusok és néprajz szakértők segítségével.
Ösztöndíjakkal támogattuk tagjaink, dolgozóink gyermekeinek továbbtanulását.
Tagjainkat, dolgozóinkat 20.-30.-40.-50. születésnapjukon személyes hangú levéllel köszöntötte az elnök. A hatvan éves születésnapon pedig oklevéllel és vacsorával köszöntünk el a nyugdíjba vonulóktól, akik közül sokan örömünkre tovább szolgálták közösségünket.
Kőbányánk, faüzemünk termékeivel, rakodó-szállító ágazatunk szolgáltatásaival segítettük tagjaink és dolgozóink lakás építését, bővítését.
A szövetkezet hat háztáji agronómusa szervezte a ribizli, málna ültetvények részes művelése mellett tagjaink otthoni állattartási tevékenységét, amelynek eredményeit az egymás után épülő, bővülő családi házak is jelezték. Ebbe a tevékenységbe illeszkedett az, hogy kezdeményeztem a táji építészeti hagyományokat modern élethez igazítottan megjelenítő Karancslapujtői Palóc falu megtervezését és létrehozását. Nagy ajándéka a sorsnak, hogy a világ egyik legjobb építészét, Makovecz Imrét sikerült megnyernem tervezőnek. Természetes, hogy a Palóc falu ékének és spirituális központjának az új templomot terveztük, amelynek a tervben való megjelenítése még az egyre puhuló diktatúra 1980-as éveiben is kockázatos volt. Az építészeti tervezést megelőzte a helyi hagyomány és a jelen helyi életformájának részletes feltárása, amelyet a Népművelési Intézet elhivatott munkatársai végeztek el. Sajnos a Palóc falu megvalósítását csak az első néhány házig tudtam követni, szervezni mert sorsom Budapestre hívott a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Vezető Továbbképző Intézetébe főigazgató helyettesnek.
Nógrádban a palóc embertől szívósságot, leleményt tanultam, és sokszor volt alkalmam megtapasztalni, hogy mekkora erő rejlik az összefogásban. Mindehhez kiváló alapot jelentett otthonról hozott jász mentalitásom.
1991-1996-ig az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökeként terveztem és szerveztem a magyar vidék fontos támaszát jelentő takarékszövetkezetek összefogását és azt, hogy a végre hazánkra virradt új szabadságban is megtalálják a helyüket. Ehhez megszereztünk egy olyan nemzetközi és hazai támogatási csomagot, amelynek mai értéke meghaladja a 15 milliárd forintot. Ez a pénz jelentette a takarékszövetkezetek biztonsági alapját, amely nélkül piacgazdaságban egyetlen pénzügyi szolgáltató rendszer sem lehet képes tartósan működni.
1996-tól-1999-ig részt vettem a Földhitel és Jelzálogbankot megalapozó kutatásokban és egyik vezetőként a bank megszervezésében, működtetésében is. Ez volt az 1950-es erőszakos megszüntetés után az első hazai jelzálog hitelintézet.
1997-től 2009.-ig voltam az Állami Földet Bérlők Országos Szövetségének elnöke.
Kutatások a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán
2002-től a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán vezetek zöldenergia, vidékfejlesztési, regionális tudományi kutatásokat. Eddig 17 kutatási programot valósítottam meg vezetőként a munkatársaimmal.
Kidolgoztam és publikáltam a Zöldenergia Tanácsadó Szolgálat (ZETA) rendszerét és a Nemzeti Kisvállalkozás Támogató Rendszert (NEKTÁR).
Az 1990-es demokratikus fordulatot követő első 20 évben kialakult kapitalizmus magyar változata közömbös volt a veszteseivel szemben. Sajnos a jólét a piaci verseny közvetlen és közvetett haszonélvezőinek kiváltsága, amelyet a gazdasági előnyök korrupciós és/vagy a bennfentes információk újraosztása révén szereztek meg. A magyar újkapitalizmus 2010-ig nemhogy csökkentette volna, de növelte az egyes lakossági csoportok és az egyes térségek közötti társadalmi és gazdasági különbségeket; nemhogy csökkentette volna, de növelte a munkanélküliek seregét, miközben 1,3 millió munkavállalót kizárt a munkaerő piacról. A magyar kapitalizmusban alapvető modellváltásra van tehát szükség a dél-olasz helyett az osztrák/skandináv/német modellt kell követnünk. Ennek számos- noha még korántsem elegendő- jelét tapasztalhattuk meg a 2010-et követő négy évben. Csakis a tanulás és a munka, csakis a munka és a tanulás lehetnek azok a tényezők, azok a lépcsőfokok, amelyeken a ma még munkát nem találók is kikapaszkodhatnak a gödörből. Abból a gödörből, amelybe a túlnyomó többség nem a saját restsége, vagy hibája miatt került bele. Amíg nem keletkezik a vállalkozásokban annyi új munkahely, amennyi felvenné a munkát ma nem találókat addig jó megoldás a közmunka is. Mert ez is sokkal jobb, mint a közösségből való kirekesztettséggel járó tartós munkanélküliség.
A mai magyar kapitalizmusban az állam a hátrányos helyzetűek és a szegények felemelésének, támogatásának feladatát akkor oldja meg jól, ha végig gondolta, hogy mi a támogatás célja és mit vár cserébe ezért a közösség.
Egyre több bizonyíték van arra, hogy a közérdek által nem korlátozott piac is sok kárt okoz. A piaci fundamentalizmus alig okoz kevesebb kárt, mint akármely más fundamentalizmus. Teljesen biztos, hogy rosszul járunk, ha az 1948-tól 1990-ig kívülről (is) ránk erőszakolt állam mindenhatóságába vetett hitet felváltjuk a piaci fétissel. Persze ugyanide jutunk, ha a munka fétist váltjuk fel a tőke fétissel. Miközben látjuk és tapasztaljuk, hogy a közérdeket kifejező, a közjót szolgáló állam nélkül nincs nemzeti felemelkedés. De az egyéni érdek emelőin keresztül a közérdeket hatékonyan szolgáló vállalkozók és vállalkozások nélkül sincs felemelkedés.
Mivel a problémák gyökere a rendszer alaptermészetében rejlik, ezért a gondokat nem lehet azokkal a gondolkodási sémákkal, stratégiával, eszközökkel, intézményekkel megoldani, amelyek előidézték a bajt.
A helyi gazdaság az ipari forradalomig szinte kizárólagos jelentőségű volt, noha a kínaiak már a középkor előtt is kifejlett kereskedelmi tevékenységet folytattak, és Amerika felfedezése is jelentős mértékben növelte a világkereskedelmet. Azonban az ipari forradalomig nem volt lehetőség a tömeges ember és árú szállításra, azt csak a gőzgép alkalmazása tette lehetővé. Napjainkra a helyzet odáig fajult (a fundamentalista globalisták szerint fejlődött), hogy mire egy New York-i háziasszony asztalra teszi az ebédet, addig annak alapanyagai átlagosan 2100 kilométert utaznak. Napjainkra a helyzet odáig fajult, hogy egy fejlett országbeli polgár a napi ételének előállítására és házhoz szállítására 115 nap emberi munkaerő kifejtésére lenne szükség. Ma a fejlett gazdaságú országokban 1 kalória élelmiszert 9 kalória fosszilis energiával állítunk elő. A kialakult rendszer energiafaló, pazarló és a környezetet súlyosan szennyező, vagyis fenntarthatatlan. Ezért, vagyis az emberiség fennmaradása miatt kell újra növekednie a helyi gazdaság és vele együtt a helyi erők jelentőségének és hatásának. Ez a XXI. század társadalmainak egyik legfontosabb leckéje.
A helyi élelmiszer termelés, helyi feldolgozás és helyi fogyasztás mellett a helyi megújuló energiatermelés, átalakítás és annak főként helyi hasznosítása a legfontosabb helyi gazdaság fejlesztési tartalékunk.
A megújuló energiaforrások közé tartozik a közvetlen napenergia hasznosítók: napkollektorok, fotoelektromos átalakítók, naperőművek. Másik csoport a közvetett napenergia hasznosítók: szél-, víz-, energetikai biomassza-, vagy zöldenergia-, az árapály-, a geotermális energia-, az óceánok hőtartalma és hullámzásának energiája.
Alapvető fontosságú, hogy a polgárok, az állam és a vállalkozók elősegítsék a hazai megújuló energiatermelés, hasznosítás térnyerését. Ez valójában egy új, életszemléletbeli, életmódbeli, energetikai és vidékfejlesztési paradigmát jelent, amelynek az a lényege, hogy a nagy – túlkoncentrált, túlmonopolizált – energiatermelő és ellátó rendszerek mellett és egyre inkább helyettük létrejönnek a helyi igényeket kiszolgáló túlnyomórészt helyben található erőforrásokat hasznosító sokpólusú, egyenként kis kapacitású, ám együtt nagy hatóerejű megújuló energia termelő-átalakító-szállító-elosztó-fogyasztó rendszerek. Ezeket mielőbb intelligens energiaellátó rendszerekké kell fejleszteni, hogy a helyi új érték termelésben betölthessék élesztő szerepüket. Ez a koncepció a modern információs és kommunikációs technológiákra alapozott integrált energiaellátó rendszerrel növeli a megújuló energiák gazdasági hasznát, miközben hatásosan segíti elő a természettel való tartós együttélésünket vagyis megfelel a hosszútávon fenntartható fejlődés legszigorúbb követelményeinek is. Márpedig egyre több bizonyíték van arra, hogy a Föld élővilága és légköre nem sokáig fogja elviselni az emberi tevékenység okozta egyre fokozódó kártevést. Erre figyelmeztetnek a klímaváltozás drámai fejleményei is.
Magyarországnak ezt a korszakváltást egy széleskörű társadalmi tervezésen és elfogadottságon alapuló nemzeti stratégiával kell magvalósítania. Erre a nemzeti stratégiára kell alapozni gazdasági stratégiát, amelynek szerves része a hosszútávon fenntartható energetikai stratégia. Ha így lesz, akkor hazánk az előttünk álló energetikai és helyi gazdasági korszakváltásból megerősödve és gazdagodva kerülhet ki. De csak abban az esetben leszünk nyertesek, ha itthon gyártjuk a legfontosabb eszközöket és berendezéseket, amelyek zöldnergia és a geotermális energia korszerű, versenyképes termeléséhez és hasznosításához szükségesek.
Magyarország kiváló adottságokkal rendelkezik a napenergia, a zöld (biomassza) és a geotermális energia- energiatermelés és hasznosítás terén, de szél és vízenergia forrásaink sem elhanyagolhatóak.
Magyarország az egy lakosra jutó jó minőségű termőterületben a világ első tíz országa között van, de a geotermális energia egy lakosra jutó mennyiségében még ennél is kedvezőbb a helyzetünk, hiszen itt az első öt ország között vagyunk.
Hazánk számos gondja-feladata közül kiemelkedő jelentősége van a leszakadt társadalmi csoportok, a szegények és a többszörös hátránnyal sújtott térségek jövője szempontjából annak, hogy a megújuló energia helyi termelése és helyi hasznosítása döntő jelentőségre tehet szert a felemelkedésükben. Ezt az teszi lehetővé, hogy amíg a fosszilis energia- szén, olaj, földgáz – rendszer túlközpontosított és túl kevés cég kezében van világszerte, addig a megújuló energia termelése és hasznosítása jellegzetességeinél fogva alapvetően sok helyi szereplős és rendszere alapvetően a helyi tulajdonosok kezében van jó helyen. A megújuló energia helyi termelése és (főként) helyi hasznosítása alapvető szerepet kaphat a tartós foglalkoztatás révén a (mély)szegénység csökkentésében, de csak abban az esetben, ha a termelés és a hasznosítás is a helyi lakosok bevételét és hasznát növeli. Ha Magyarország a megújuló energia termelését is az energetiai monopóliumok kezébe adja, akkor a kedvező helyi hatásokból semmi sem valósul meg.
Az általam kidolgozott Megújuló Energiára Alapozott Magyar Kertészeti Stratégiára, Energetikai Biomassza Stratégiára, a Szociális Energetikai Biomassza Stratégiára, a Helyi Élmiszer Termelési és Feldolgozási Stratégiára, a Helyi Újraiparosítási Stratégiára és Helyi Szolgáltatási Stratégiára épülő programokban történő foglalkoztatásban van/lehet tartósan komoly lehetősége a hátrányos helyzetűeknek és/vagy képzetleneknek, hiszen a képzetlen munkaerő betanítása révén mintegy ötszázezer személynek teszi lehetővé a tartósan nyereséges új és helyi tevékenységben történő munkavégzést. Ez azt jelenti, hogy végre lesz egy olyan hosszú távú program sorozat, amelyben ezeket a csoportokat is lehet alkalmazni. Ezekkel a stratégiákkal ott is helyi bevételt és jövedelmet lehet előállítani, ahol kedvezőtlenek a termőhelyi és/vagy társadalom-gazdasági-környezeti viszonyok. természetesen csak úgy, ha az egész társadalom időt és pénzt szán erre, mégpedig abból a bölcs megfontolásból, hogy jobb a nagyobb a bajokat megelőzni, mintsem tétlenül megvárni azok elhatalmasodását.
A gazdasági célok megvalósításával egyenértékű a társadalmi feszültségek oldása, amelyet a hat stratégia lehetővé tesz. Ez csak úgy érhető el, ha a megvalósítás helyszínei kiválasztásánál döntő szempont lesz a tartós, nagyarányú munkanélküliséggel sújtott települések, mikrotérségek, járások felemelkedésének hatékony, hosszú távú elősegítése. A feladat ezen a téren is rendkívül összetett, de nem tűr halasztást, mert egyetlen demokrata sem érezheti jól magát hazánkban addig, amíg ilyen sokan vannak munka és biztos munkával szerzett jövedelem nélkül.
A gyakorlatban alkalmazható számos innovációt dolgoztam ki a zöldenergia termelés és hasznosítás hatékonyságának növelésére, a fenntartható vidékfejlesztés feltételeinek kialakításához és alapvető módon való javításához, a hátrányos helyzetű települések, kistérségek felemelkedésének elősegítéséhez. Intenzíven kutatom a regionális és helyi fejlesztés tényezőit. A kisvállalkozások versenyképességének növelésére számos javaslatot dolgoztam ki, hogy csökkenteni lehessen azon települések és lakossági csoportok hátrányait, amelyek az olyannyira óhajtott demokratikus, piacgazdasági átalakulásnak –remélhetőleg- csak átmeneti vesztesei lettek. Kutatásaim szerint az állam, a helyi társadalom és a helyi vállalkozók egymásra támaszkodó együttműködése a záloga ennek a felemelkedésnek. Kiemelt szerepe van ebben a település polgármesterének, képviselő testületének, a helyi egyházi személyeknek, és a helyi civil szervezeteknek. Erre kiváló példát szolgáltat Jászárokszállás, ahol az elmúlt másfél évtizedben négy ezernél is több új munkahely létesítését szorgalmazta, szervezte a város vezetése élén a polgármesterrel, testvéremmel Gergely Zoltánnal.
Amint a leírtakból kiderül választott sorsom sok alkalmat adott a küzdésre és ezért hol hálás vagyok, hol meg enervált, vagy dühös, de mindig hálás az Úrnak, hogy mindezt megtehettem.
Szabadalmaim
Tizenkét találmányi bejelentésemből eddig 5 kapott szabadalmat, vagyis annak hivatalos bizonyítványát, hogy világújdonságot hoztunk létre munkatársaimmal együtt. Szabadalmaim összefüggnek a hazai akácfa hasznosításával, vagy az energiaerdő létesítéssel, tecnológiával, vagy az energetikai faültetvények ápolásával, betakarításával, vagy az energetikai hasznosításra alkalmas fás és lágyszárú növények hatékony és környezetkímélő égetéses energetikai hasznosításával.
Iskoláimról és könyveimről
Hat éves korom óta folyamatosan tanulok, noha meglehet, hogy ez nem látszik rajtam. Agrármérnök vagyok és a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, tudományos tanácsadó. Tudományos publikációm száma 485, eddig 43 saját tudományos témát feldolgozó könyvem jelent meg, 17 tudományos könyvben pedig társszerző voltam. 1994-ben jelent meg a Cserépfalvi Kiadónál a Keszi kálvária című szociográfiám, a Széphalom Könyvműhely adta ki 2004-ben Százharminc haiku című kötetemet, majd 2012-ben a Fényrom című haiku füzért, 2014-ben pedig a Porvirág című versgyűjteményemet. 2017-ben jelent meg a Gondolat Kiadónál a Roma foglalkoztatási stratégia című könyvem, 2018-ban az Esőnesz című haiku füzér kötet. 2020-ban jelent meg a Jászárokszállás – mezővárosból iparváros című szociográfiám. A Gondolat Kiadónál 2023-ban jelent meg a Föld Köztársaság című könyvem és Tankafüzér című verskönyvem. Jelentek meg verseim és más írásaim is a Valóságban, a Palócföldben, a Nógrádban és sok más helyen.
…Oly igen életpárti vagyok, hogy nem múlik el napom múlásra sajdulás nélkül. De érzem, hogy ekkor –vesztett reményem idején is – vigaszával megsegít mindig az Úr.
Verseim
Verseim elé ide idézem Dr Praznovszky Mihály irodalomtörténésznek, a Petőfi Irodalmi Múzeum nyugalmazott főigazgatójának véleményét haikuimról:
„Lukács Gergely Sándor haikut ír. Lehet, hogy a legjobb műfajt találta meg a számára most a legfontosabbnak kimondására, hogy az életnek kezdete és vége is van! S mind a kettő fájdalommal jár. Vagy belenyugvással. Ez utóbbit érzem a haikuit olvasva. A visszatekintést, a számvetést, a rezignációt. És a belenyugvást.
A költő sorra vesz mindent, ami számára fontos volt. Vagyis a létezés egészét. Mindezt beleszorítva a haiku mágikus szabályaiba. Így válik ez a szívet szorító költészet mesterségbeli bravúrrá is. Hiszen tizenhét szótag áll rendelkezésére, hogy elmondja: vissza kell néznem önmagamra, hogy lássam magam előre. S ebből az időbeli, térbeli szembesülésből lépnek elő a köddé vált emlékek a tájról, a szülőföldről, a gyermekkorról, a hitvesről. Ebbe a képbe belefér a biztonsággá szilárdult szerelem s benne van maga a nemzet, amely nem politika, hanem a lét kerete Lukács Gergely Sándornak. A haza, amely nem jelszó, hanem eredendő érzelem. S mindenekelőtt szól az apáról és az anyáról, a testvérről, akik a föld alatt és a föld felett már eggyé váltak az örökké valósággal, az emlékkel, az idővel. Mert minden haiku az időről és a sorsról szól.
Tizenhét szótag. A szavak könnyedén repülnek, pedig hatalmas súlyokat hordanak. A költő láttató erővel fogalmazza meg a legfontosabbat: belső számvetését önmaga idejével,az időskor áldásával és a befejeződés tényének biztosságával. Ezért érezni a hangulatát az elmúlásnak. A költő szeretne, de nem tud az időnek gáncsot vetni. Szép és férfias költészet ez, a visszafojtott érzelmeké, a villámként kitörő felkiáltás az elkerülhetetlen ellen, vízcseppenként hulló szavak, amelyeknek ki kellene vájnia a múlandóság kőszikláját.
A haiku lényege a képekben való gondolkodás, a hangulat, az élmény megragadása.
Így lesznek Lukács Gergely Sándor haikui valóban remeklései a műfajnak.
Ez az örökérvényű műfaj így válik egy kortárs magyar költő révén a költészet egyetemességének és folyamatosságának bizonyítékává.
Praznovszky Mihály”
--Bezár--
Best Sellers
Esőnesz
(haiku füzér)
„Esőnesz motoz
a falevelek között.
Nap arcán kámzsa.
„Esőnesz sír a
háztető cserepein:
köd visszaölel.”
Roma foglalkoztatási stratégia
„Könyvemmel az a célom, hogy terjesszem a humanizmus fényét és a jóakarat szellemét, azt akarom elősegíteni, hogy minden magyar élvezhesse a demokrácia, a nemzeti lét jótéteményeit, amelyet a jól végzett közös munka alapoz meg.”
Fényrom
(haiku füzér)
Időkerék
„Tükröm megvakult.
Éles cserépen alszom.
Fényrom az arcom.”
Főbb adatok
Dr. Gergely Sándor
Szakirodalmi tevékenység jegyzéke, 2014. 12.31.
(Dr. Gergely Sándor könyveit, publikációit édesanyja, Lukács Jusztina emlékére Lukács Gergely Sándor néven jegyzi)
Szakkönyvek
Jegyzetek, könyvrészletek, szakmai füzetek
Szépirodalom
Publikációk
Kiadók
…Oly igen életpárti vagyok, hogy nem múlik el napom múlásra sajdulás nélkül. De érzem, hogy ekkor – vesztett reményem idején is – vigaszával megsegít mindig az Úr.