Kedves Olvasó!

Köszönöm, hogy velem tart. Az itt olvasható blogom a jövő év első felében a Gondolat Kiadónál FényCivilizáció címmel megjelenő könyvemben is megtalálható lesz.

A FöldNépének sorsa azon múlik, hogy legkésőbb 2050-ig képes lesz-e a szén-dioxid- kibocsátás megszüntetésére, amelynek sarokköve, hogy szénalapú (fosszilis) energia – szén, kőolaj, földgáz – nélkül vízre, szélre, napra, Földhőre, biomasszára, zöld hidrogénre, levegő-víz hőszivattyúkra, valamint hangsúlyosan a nukleáris energiára tudja alapozni az életét.

Ebben az átállásban döntő szerepet kell vinniük a legnagyobb légkörszennyező és a legtöbb klímagyilkos gázt kibocsátó országoknak, valamint a nemzetközi téren működő óriásvállalatoknak, miközben az eddiginél sokkal több segítséget kell adni a fejlődő régióknak és népeknek az új energiaforrásokra való átálláshoz. Olyan törvényi, érdekeltségi, műszaki, szervezési és szervezeti megoldásokra kell törekedni, amelyek nem tévesztik szem elől a végcélt: a nulla klímagáz-kibocsátást.

A szénmentes jövő eljövetelét fogja szolgálni, ha a Föld Köztársaság, az Uniók és az Országok célzott támogatásainak segítségével (is) minél előbb, minél több projekt megvalósítása üzletként is működőképes lesz. Ez érdekeltté teszi a zöld/körforgásos projektekben a magánbefektetőket, ami szintén feltétele a sikeres átállásnak.

Következtetés: a kiművelt emberfők sokasítása és a FöldDemokrácia mellett életmód- és értékreformra is szükség van ahhoz, hogy a FöldNépe megmaradjon, és hogy visszacsapásként ne pusztítsa el a FöldNépét az a környezet, amelynek elpusztításáért oly sokat tett.

Először vizsgáljuk meg azokat az energia hordozókat, amelyek ugyan kényelmesebbé tették az életünket, de közben tönkre tették a klímát és a természetet. Ezek a szénalapú (fosszilis) energiahordozók a kőszén, a kőolaj és a földgáz.

Az akadémiai lexikonok, környezetvédelem (2007) (394) meghatározása szerint „a fosszilis tüzelőanyagok elhalt organizmusok, állatok és/vagy növények maradványaiból képződő energiaforrások: kőszén, kőolaj, földgáz.

Külön kategória a nukleáris energia, amellyel külön foglalkozom.

Amikor fosszilis tüzelőanyagokat, így szenet, olajat vagy földgázt égetünk el erőművekben villamos energia előállítására vagy lakásaink fűtésére, gépkocsijaink, hajóink, repülőgépeink hajtására használjuk, akkor szén-dioxid és víz keletkezik. Ezek a fosszilis energiahordozók ilyenformán elhasználódnak, és emberi időléptékben nem újíthatók meg.

Az elektromos energiát úgy nyerik ki az erőművekben, hogy a tüzelőanyagokat elégetik és ebből gőzt fejlesztenek, amellyel egy turbinát hajtanak meg, ami egy hozzákapcsolt generátor segítségével elektromos áramot termel.

A szén egy kémiai elem, vegyjele C, rendszáma pedig 6, a nemfémek közé tartozik, négy vegyértékű, a természetben nagy mennyiségben található. A szénnek több módosulata van, ilyen a grafit, gyémánt és a fullerének.

A kőolaj (vagy más nevén az ásványolaj), a föld mélyében létező természetes eredetű, hajdanvolt élő szervezetek bomlása, átalakulása során keletkezett ásványi termék.

A földgáz tiszta formájában színtelen, szagtalan és átlátszó gáz. A földgázt a föld felszínétől néhány méternyitől egészen 5000 méteres mélységig található, nyomása meghaladhatja a 300 bar-t, hőmérséklete pedig a 180 Celsius fokot. A földgázban szénhidrogén alapú gázok, metán, etán, propán, bután és pentán gyúlékony elegye található.

Sajnálatos tény az, hogy a FöldNépének energiafelhasználása elsöprő többségben a szén, a kőolaj és a földgáz energiahordozókon nyugszik. Ha ezen sürgősen nem változtatunk, akkor egyre nagyobb kerül a FöldNépe.

Következő blogom témája: Megújuló energiaforrások 1.

Kedves Olvasó!
Köszönöm, hogy velem tartott, a jövő héten is várom a találkozást és üdvözlöm Önt,

alairas320x73w

A Föld Köztársaság kötet kapható a Gondolat Kiadónál, nyomtatott és elektronikus kiadásban is:

https://gondolatkiado.hu/ebook/fold-koztarsasag/ 

https://gondolatkiado.hu/webshop/tortenelem-es-politologia/fold-koztarsasag/