FöldBéke – Föld Köztársaság 13. rész

Kedves Olvasó!

Köszönöm, hogy velem tart. Az itt olvasható és a következő 11 blogom a készülő FényCivilizáció című könyvemben is megtalálható lesz.
Két haikummal vezetem be mondandómat:

Nem kisebb a cél:
embert ölés poklá-
ból kitemetni.

Add meg ó, Uram,
hogy legyen végre szabad
mindaz, ami jó.

Egyetlen észérv sem hozható fel amellett, hogy ugyan már 70 éve képesek a nagyhatalmak – és mindannyiunk növekvő aggodalmára újabban a kisebb hatalmak is – az egész emberiség legyilkolására, mégis napjainkban is megállás nélkül folyik tovább a fegyverkezés. Mi ez, kedves Olvasó, ha nem őrültség?

Agresszív országok sora uralta a 20. század első felét, amelyekben a technikai haladás által megtorlódott erőt nem a köznép sorsának javítására használták fel, hanem a szomszéd népek, majd országcsoportok elleni háborúkban pazarolták el. A társadalmak tartósan beteg állapotát bizonyította a diktatúrák létrejötte, amelyek a komor gyűlölködés alapszínét festették rá a 20. századi Európa és Ázsia egy részének eltorzult arcára. A többség gyáva ellankadása lehetővé tette azt, hogy ezekben az országokban a söpredék kerüljön fölülre, és minden tiszta, humanista, demokratikus eszmét beszennyezzen és létében fenyegessen. A diktatúrák a gyűlölet felszítására alapozott féktelen propagandájukkal feledésbe taszították azt a tényt, hogy népek vannak, de nincsenek kiválasztott népek. Népek vannak, de nincsenek szolganépek. A többség nem vette észre, hogy az állami propaganda által teremtett kommunikációs mocsárban dagonyázik. Mire felocsúdott, akkorra már semmilyen lehetőséggel nem rendelkezett a sorsának jobbra fordításához, vagy élte mentéséhez.

A komor vérszomj, a vak bosszú és a gőg öngyilkos hajlama ellen végre együtt kell fellépnünk. Nekünk, a FöldNépének kell összefognunk, nekünk, akik minden korban elszenvedői voltunk a szadista, állati ösztönökre alapozott diktatúráknak, az egymás ellen acsarkodó országvezetők korlátoltságának és kegyetlenségének. Nekünk kell összefognunk, mert mi szenvedjük el az egyre esztelenebb fegyverkezés lelki és anyagi terheit.

Okkal kérdezem: vajon az Országok, az Uniók és a Föld Köztársaság képes lesz-e száműzni a lélek odvas rejtekéből újra és újra előkúszó háborús tébolyt és a társadalomból az agresszió megszállottjait?

A 20. század két világháborúja során az azt elindítók egyike sem érte el egyetlen célját sem. Ellenkezőleg: az első világháború következtében a kezdeményezők egyike, a Német Birodalom, jelentős területi veszteséget szenvedett el, és nagy összegű jóvátételt is meg kellett fizetnie azoknak az országoknak, amelyeket megtámadott. A háború másik kezdeményezője, az Osztrák–Magyar Monarchia a háború következtében megszűnt, szétesett, darabjaira tört.

A második világháborút elindító Németország, Japán és Olaszország olyan csúfos vereséget szenvedett, hogy létük és nemzeti jövőjük került végveszélybe, és harcias céljaik elérése helyett Németország több évtizedes megszállást, Japán pedig évtizedes megszállást volt kénytelen megtapasztalni.

Az erőszak és a háború mint hagyomány úgy jelenik meg előttünk, mint a történelmi zsákutca alapesete. Olyan zsákutca ez, amelybe az egyes nemzetek önfeledten rohantak be újra és újra. Olyan zsákutca, amelybe az emberiség régebben dalolva masírozott be, de szerencsére újabb időkben egyre kisebb lelkesedéssel viseltetik iránta, sőt már inkább megvetéssel és undorral viszonyul az államilag szervezett és megparancsolt vérontáshoz.

Ezt bizonyítja az Európai Unió történelme.

Mindennek ellenére jelenleg az a helyzet, hogy az atom-, hidrogén-, neutronbomba-, vegyi, biológiai és hagyományos fegyverek terén is minden észszerűséget többszörösen meghaladó a fegyverkezés. Évi 2300 milliárd dollár feletti bevallott összegről van szó, ami azt jelenti, hogy ennek akár a kétszeresére is rúghat a valódi fegyverkezési kiadás. Az államok egymás elleni egyre fokozódó fegyverkezése helyett az évi 2300 milliárd dollár feléből megoldható lenne a Föld Országainak leszerelése és a FöldBéke fenntartása. Az összeg másik feléből pedig elő lehetne segíteni a túlnépesedési tragédia megelőzését, csökkenteni lehetne az iskolázatlanság által okozott gondokat, valamint a legfontosabb klíma- és megújulóenergia-kutatást.

Egyre többet költenek az országok fegyverkezésre, miközben több száz millióan éheznek, és több millióan halnak éhen évente, de a fertőzött víz és a szennyezett levegő is több millió embert öl meg. Az emberi közösség tehetetlen, amikor el kell juttatni az éhezők számára az élelmiszert, mert képtelen megszervezni a szállítást. Ugyanígy csődöt mond, amikor elemi csapás után kell segíteni olyan országokban, ahol úgyszólván utak sincsenek. Ám ezekben az országokban, noha még faekével szántanak, a vezetők szerint a legfontosabb az, hogy minél több szuperszonikus vadászbombázóval játszadozhassanak. Hát így megy ez. És vajon meddig mehet ez így?

Az a kérdés, elpazarolt-e már az emberiség annyi földi jót, erőt, energiát, szellemi ráfordítást, anyagot a fegyverkezésre, hogy végre belássa, semmi értelme nem volt, nincs és nem is lesz a fegyverkezésnek.

„Az egyetlen út, amit el tudok képzelni, hogy elkerüljük [a háború veszélyét], hogy valahol olyan nagy közösséget hozunk létre, amelyben az emberek viszonylag szabadok és boldogok, és ahol az élet fő célja nem a pénz és a hatalom megszerzése” – írta George Orwell 1947-ben. Ez a nagy közösség lehet az Uniók és a Föld Köztársaság.

Következő blogom témája: Mesterséges intelligencia-lehetőségek és veszélyek

Köszönöm, hogy velem tartott, a jövő héten is várom a találkozást.