A FöldMáglya lehűtése – Föld Köztársaság 16. rész

Kedves Olvasó!

Két haikummal érzékeltetem a FöldNépe helyzetét.

Zuborog a víz
a katlanban. Mi békák
csak pislogunk.

A Föld égő zsír-
cseppként az űrbe lecsöp-
pen. Ezt akarjuk?

Amint rájövünk arra, hogy amit a Föld ellen elkövettünk, helyrehozhatatlan, elkezdődik a klímagyászmunka, amelynek során megéljük annak öt fázisát: a tagadást, a haragot, az alkudozást, a depressziót és végül az elfogadást. Rájövünk, és jobb híján elfogadjuk, hogy ami bekövetkezik, nem hetekre, nem hónapokra, nem is évekre, hanem örökre szól. A klímagyászmunka vége az lesz, hogy elfogadjuk azokat a rettenetes következményeket, amelyeket magunknak idéztünk elő?

Persze korántsem arról van szó, hogy minden ember azonos felelősséggel tartozik a jövőnek. Nem. Aki szegény, az alig vétkes, akkor is igaz ez, ha a szegénynek is lett volna kedve a klíma ellen „vétkezni”, de helyzeténél fogva erre nem volt lehetősége. Mert az összeomlás előtt az volt a széleskörűen divatos, felkapott (trendi), ami halálra sebezte a bolygónkat; vagyis az esztelen fogyasztás, főként azok által, akik ezt szinte minden anyagi korlát nélkül megtehették. Ezért minél gazdagabb valaki, annál több klímavétek nyomja a lelkét. Akkor is, ha erre fittyet hány, és akkor is, ha éppen klímaharcosként kívánja magát feltüntetni és elfogadtatni.

Nem lehet tovább óvatoskodni a klímatragédiával kapcsolatos jelenségek és folyamatok megnevezésével, mert ma már minden kétséget kizáró tudományos tények birtokában tudjuk: a Föld lakosságának túlnyomó része szenvedett már és egyre inkább szenvedni fog az éghajlatváltozás következményeitől. Az egyre erőteljesebbé és egyre kiszámíthatatlanabbá váló időjárási jelenségektől, a halálesetek számát durván megnövelő, egyre hosszabb ideig tartó hőséghullámoktól, a tömeges éhínséggel fenyegető aszályoktól, az egyre erősebb orkánokkal járó viharoktól, a pusztító hatású villámárvizektől és áradásoktól.

Ezek a jelenségek gyakran nem egyedül, hanem halmozódva, egymás romboló hatását felerősítve jelentkeznek, aminek következtében országrészeket vagy országokat taszítanak katasztrofális helyzetbe. Tetézi a bajt, hogy minél szegényebb egy ország, annál nehezebben és hosszabb idő alatt képes csak helyreállítani az egyre gyakoribb éghajlati katasztrófák következményeit. Hamarosan bekövetkezik az a töréspont, amikor már sem anyagi-szellemi erő, sem idő nem lesz a „normális” állapot visszaállítására.

Egyetlen napon mintegy húszezer év (!) alatt eltemetődött szénalapú energiahordozót (szén, kőolaj, földgáz) termelünk ki és használunk fel. Ezért ez a szénmennyiség a Föld-légkörrendszer gondosan kiegyenlített természetes körforgásában többletként jelentkezik.

Ugye nincs komoly FöldLakó, aki azt hiszi, hogy ez a tragikus irányzat vég nélkül folytatható, ugyanis 1850-től 2018-ig, 168 év alatt 15,5 szeresére növeltük a szén-dioxid-kibocsátást.

Gyors kibocsátás csökkentéssel legkésőbb a 2060-as évekre el kell érni azt, hogy az egy FöldLakóra jutó széndioxid kibocsátás közel egytizedére csökkenjen. Vagyis 5,5 tonnáról 0,6 tonnára. Ennek kulcsa az, hogy teljesen áttérjünk a megújuló energiák használatára és a mainál kevesebb energiát fogyasszunk.

Nos, ez olyan kihívás a FöldNépe számára, ami minden erőfeszítést megérdemel, de Föld-méretű összefogás, vagyis az Uniók és a Föld Köztársaság létrehozása és működése nélkül minden kétséget kizáróan kudarcra van ítélve.

Következő blogom témája: Szénalapú energia helyett megújulókat

Köszönöm, hogy velem tartott, a jövő héten is várom a találkozást és üdvözlöm Önt,