A Föld Köztársaság létrejöttét akadályozó tényezők közül az egyik legszívósabb erő a szélsőjobb pártok múltba ragadt nacionalizmusa, amely valójában nemzeti autizmus. A nacionalisták szerint egyedül a mi nemzetünknek van csak hősöket termő dicsőséges múltja, mert a mi dicső országunk soha nem tévedett, míg a többi ország mindig tévedett. A nacionalizmus bálványa A tekintélyuralmi rendszer, amely a politikai alvilág agyszüleményeit addig sulykolja a szabadságától megfosztott médiában, amíg azt sokan el nem hiszik.

A Föld Köztársaság megszervezését akadályozhatják az anarchista, vagy osztálygyűlöletre uszító szélsőbal pártok is, a minden társadalmi önszervezést és a szabadságjogokat elvető ideológiájuk miatt.

Ellenérdekeltek az anarchisták, akik minden állami alapú működés mögött a gonoszt látják, miközben nem restellnek a rendezett társadalmi viszonyok adta előnyökkel élni és visszaélni.

A terroristák minden ellen vannak, aminek a normális ember számára értéke van. Ráadásul a Föld Köztársaság eleve megszünteti a terrorizmus állami támogatását és szervezését, finanszírozását, ahogyan az eddig történt, ha a terroristák szervezkedése és átkos tevékenysége egy úgynevezett ellenséges államban zajlott le. Vagyis vége lesz annak a tudathasadásnak, ami szerint a te terroristád az én szabadságharcosom, vagy forradalmárom, persze csak akkor, ha képes a te államodat gyengíteni.

Az adó elkerülésből sportot űző, ezáltal a közérdeket folyamatosan megkárosító, de a közjó érdekében létrehozott közjavak előnyeit szemérmetlenül kihasználó, dúsgazdag adócsalók nem kis létszámú és hatalmú csoportja is ellenérdekelt.

Nagyhatalmú ellenérdekelt csoport a szénalapú energiából közember által felfoghatatlan mértékű gazdagsághoz jutott vállalkozók, tőkések, gazdasági vezetők és az általuk megvett politikusok csoportja.

Az Uniók és a Föld Köztársaság létrehozásában az egyik legnagyobb hatalmú ellenérdekelt a fegyver gyártók és kereskedők csoportja, amelynek alapérdeke, hogy a jelenlegi fegyverkezési hajsza fennmaradjon, sőt, ha lehet – márpedig eddig mindig lehetett – még fokozódjon is.

A legkétségbeesettebb ellenállás a zsarnokok és azok „trón” várományos csemetéi részéről várható, mert számukra minden előjognak vége szakad, ha létrejönnek az Uniók és a Föld Köztársaság. De mivel abban a szerencsés helyzetben van a FöldNépe, hogy ismert történelme során még soha nem gyötörte ilyen kevés zsarnok, ezért a túlnyomó többség ezt a gondot is képes lesz majd megoldani. Noha nem hiszem, hogy ez könnyen mehet majd.

A Föld sorsával kapcsolatban, vagyis mindannyiunk jövőjével összefüggésben remélem nem következik be az a helyzet, hogy addig engedjük gyűlni a bajt, hogy semmi esély nem marad már a túlélésre.

Tudósok dolga felkutatni és közérthető módon bemutatni a túlélés menekülő ösvényeit, amelyeken át a ma élő 7,9 milliárd ember a jövőbe menekülhet a civilizáció végzet elől. De a túléléshez szükséges tettek megszervezése, összehangolása elsősorban a politikusok dolga, azon Ország, Uniók, Föld Köztársaság vezetőké, akiket a FöldNépe ezzel megbízott és majd meg fog bízni. A megmaradásunkért, azonban mindenkinek tennie kell, annyit amennyi a tehetségéből, erejéből kitelik. És ha elég bölcsek vagyunk, akkor addig cselekszünk, amíg a természet olyan számlát nem állít ki, amelyet semmiképpen nem tudunk majd kiegyenlíteni, mert elkéstünk, mert minden határidőt elmulasztottunk.

Noha az emberiség számos alkalommal bizonyította már öngyilkos hajlamait, ennek ellenére azt gondolom, hogy nem akarunk ember nélküli Föld bolygót előidézni végzetes felelőtlenségünkkel.

A tudományos és műszaki fejlődés eredményeként a Föld állapotának diagnosztizálására az eszközeink kozmikusak, mert a legtöbb Földre vonatkozó információt ma már a műholdak segítségével szerezzük meg. Az így nyert diagnózisra kidolgozott gyógymód pedig a Földön lévő 193 ország akaratától függ, azonban ennek a kezelésnek a következményeit mindannyian viseljük, vagyis a 8 milliárd ember együtt. A jelenlegi, szétesett és ennek következtében csaknem teljesen hatástalan terápia mindannyiunk létét veszélyezteti, és egyre nagyobb mértékben. Két út van előttünk, vagy összefogunk a nyolc Unióban és a Föld Köztársaságban, vagy megvárjuk, amíg egy új Hitler az űrből támadva kiprovokálja a következő és persze az utolsó Föld háborút. Szándékosan nem írtam világháborút, mert ez az agresszorok nagyképűségét kifejező megnevezése a 20. század két szégyenteljes mészárlásának, amely még nem volt világ „csak” a Föld egymásra uszított népeinek teljesen értelmetlen fékevesztett öldöklése.

Ma még két út van előttünk, vagy összefogunk a nyolc Unióban és a Föld Köztársaságban, vagy megvárjuk, amíg olyan mértékűvé válik a klímaromlás, hogy a Föld történetében újra bekövetkezik egy ember nélküli korszak. Hozzá teszem: a Föld nem hiányolta az embert a megjelenése előtti évmilliárdokban és sajnos ugyanez lehet a helyzet az ember eltűnése után is. Legfeljebb sokkal kevesebbet fog „szenvedni” az élővilága, a talaja, a vize és a légköre.

Következő blogom témája: Hét unió létrehozása az EU-tapasztalataiból tanulva

Köszönöm, hogy velem tartott, a jövő héten is várom a találkozást.

alairas320x73w

 

A Föld Köztársaság kötet kapható a Gondolat Kiadónál, nyomtatott és elektronikus kiadásban is:

https://gondolatkiado.hu/ebook/fold-koztarsasag/ 

https://gondolatkiado.hu/webshop/tortenelem-es-politologia/fold-koztarsasag/